Megemlékezés

2014.03.19 08:04

Március 14-én, pénteken 8 órától a Művelődési Házban ünnepi műsor keretében emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről.

Iskolánk tanulóin és pedagógusain kívül számos szülő és meghívott vendég is részt vett megemlékezésünkön.

Ünnepi műsorunk a hagyományokhoz híven most is a Himnusz közös éneklésével kezdődött.

Ezután a nyolcadikos tanulók irodalmi műsora következett, melynek keretében dalban, versben és prózában elevenítették fel a 166 évvel ezelőtt történt eseményeket.

Megfelelő hátteret nyújtottak ehhez a színpadi kellékek: a Pilvax kávéházat jelképező felírat Petőfi Sándor és Jókai Mór képével, a nagyméretű kokárda, valamint a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokát szimbolizáló díszlet.

Az irodalmi műsor szerves része volt a színjátszó szakkörösök előadása, amelyben bemutatták, hogy Kossuth hívó szavára hogyan fogott össze az ország apraja-nagyja, s miként gyűjtöttek adományokat a nemzet javára.

Ünnepi megemlékezésünk a Szózat meghallgatásával ért véget.